2. fejezet

Azzal, hogy minél jobban arra próbáltam kényszeríteni magam, hogy teljesen kiverjem a fejemből Zolit, természetesen az ellentétét értem el…
Egész álló nap képes voltam visszaidézgetni magamban a repülőnapon történteket, este pedig már annyira „ráálltam” erre a témára – pontosabban személyre –, hogy voltak alkalmak, amikor Vele is álmodtam! Kezdtem magam már szánalmasabbnál is szánalmasabbnak érezni, tenni azonban nem tudtam – és valahogy nem is akartam – ellene semmit.

Egy héttel az ominózus nap után, ugyancsak belekezdtem a végeláthatatlan elmélkedésbe és fantáziálgatásba, amikor megcsörrent a telefonom. Először észre sem vettem, annyira elmerültem a gondolataimban… mikor viszont eljutott a tudatomig a csengés, és az, hogy fel kellene vennem, hirtelen elöntött az idegesség a hívó fél iránt.
- Igen??! – kaptam fel a telefont anélkül, hogy ránéztem volna a kijelzőre.
- Szia Cica! Hogy vagy? Nem kerestél, pedig abban egyeztünk meg, hogy hívni fogsz!
- Jaj, igen! Szia! Ne haragudj, hogy nem hívtalak, de… szóval sok dolgom volt! Meg nagyon fáradt is voltam… pihenésre volt szükségem!
- Dehogy is! Semmi baj cicám! Csak már kezdtem aggódni, hogy valami baj történt Veled!
- Nem! Semmi baj nem történt… - mondtam, önkéntelenül is kihangsúlyozva a ’baj’ szót. Abban a szent másodpercben, ahogy visszaidéztem magamban az imént kiejtett szavakat, és a hangsúlyt, idegesség fogott el újra. Én magam sem értem, mi van velem, így semmiképpen sem szeretném, hogy Roland bármit is megsejtsen! Szeretem Őt – ez a lényeg!
- Ennek örülök! Este lejössz a versenyre?
- Hát… igazából nem terveztem, de.. most, hogy említetted, lehet lenézek! De Te nem fogsz versenyezni, ugye??!!
- Nem-nem! Csak vendég leszek úgymond! Meg ha valami baj vagy hiba történik, esetleg én is be tudok szállni a javításba…
- Akkor jó! Tudod, mennyire utálom ezeket az illegális versenyeket! Nem is értem, mi a francért kell ilyenekkel szórakozni…
- Ezt már egyszer elmagyaráztam Linda! Nem mindenkinek vannak milliói, hogy legális versenyeken részt vehessen!
- Mintha egy ilyen gyorsulási versenyen nem lennének olykor milliós nagyságúan a tétek! Nem beszélve az agyontuningolt autókról…
- Cicám! Kérlek, ne mondj semmiről semmit anélkül, hogy konkrétan tudnád a tényeket! Nagyon jól tudod, hogy én is miért nem egy sima, átlagos szerelőként dolgozom, hanem egy tuning műhelyben! Ebben legalább van pénz, és ha azt veszed, nem is illegális maga a felturbózás! Csak a versenyek… az meg számomra mellékes!
- Még szerencse, hogy nem kattantál be, és csináltál magadnak is egy ilyen kocsit…
- Ami késik, nem múlik! – nevetett a telefonba jóízűen a párom.
- Rolaaaaaaaaand!!!!
- Jó-jó! Csak vicc volt!
- Ajánlom is! – mosolyodtam el halványan.
- Na, akkor Linda cicám! Nekem most le kell lépnem! Este a szokott helyen és időben találkozunk! Már alig várom… szeretlek!
- Én is szeretlek! Szia… - mondtam, majd letettem.

Miután ledobtam az ágyamra a telefont, és pár perc édes semmittevést követően meguntam, hogy csak az ágyban fetrengek, fogtam magam, és odaültem a számítógéphez. Míg töltött be a gép, addig én magamban el is terveztem, hogy mi mindent fogok megnézni a neten… ám ahogy megjelent az asztal, rajta egy Repnap 2010 mappával, elfelejtettem mindent.
Rákattintottam a sárga kis ikonra, majd elejtve egy-két rövid szitkozódást a gép lassúsága miatt, hevesen keresgélni kezdtem a miniatűrök nézetre beállított képek sokasága között. Végül meg is találtam, amit kerestem: Zolit a tesómmal és a barátaival!

Megnyitottam a képet, és szinte már mosolyogva bámultam a helyes arcot! Légből kapottan fantáziálgatni kezdtem vele kapcsolatban… egy pillanat alatt lepergett előttem minden, ami valaha is történhetne kettőnk között!
Alap esetben egyáltalán nem hiszek a Sorsban, most azonban mégis úgy gondoltam, valami köze lehet a dologhoz, hiszen ahogy egyre meredekebbre és meredekebbre vettem a gondolataim folyását, kopogtak az ajtómon.
- Linda! Bejöhetek?? – szólt be az ajtón keresztül a legjobb barátnőm, Marietta.
- Persze, gyere csak! – kiáltottam ki zavartan, majd hirtelen kiléptem a mappából.
- Már itt kopogok vagy fél órája!!!! Na jó, csak 10 másodperce… de akkor is! Mit csináltál? – kérdezte, majd levágta magát az ágyamra.
- Hát… épp nézegettem tesóm képeit a repülőnapról! Ide töltötte fel őket, mert az Ő gépét megint sikeresen elrontotta.
- A repülőnap… hajjajj! Mesélj! Hogy élted túl??!
- Nehezen… - mondtam, bár az igazság az, hogy egyáltalán nem így gondoltam. A jó pár év alatt ez volt az első repnap, amiről még egy héttel később sem tudtam megfeledkezni!
- Gondolom Te unatkoztál, mint a franc, tesódék meg rohangáltak ide-oda. Nem is értem, hogy rajonghat valaki valamiért ennyire!?
- Ha jól emlékszem, Te is nagy rajongó vagy! – mosolyodtam el.
- Figyelj… Ryan Reynolds teljesen más! Ő egy Isten, nem is ember! Érte rajongani… - kezdett volna el újra áradozni, de én – nagyon csúnya dolog tőlem, tudom – közbevágtam, és belé fojtottam a szót.
- Jó, igen, tudom! Párszor hallottam már, hogy mit gondolsz róla, és miért teljesen más Érte rajongani, mint bárki vagy bármi másért!
- Jó-jó! Látom, rossz kedved van! Bal lábbal keltél fel, vagy mi??
- Nem, csak… ne haragudj rám, de most nagyon össze vagyok zavarodva. Úgy érzem, kezdek megőrülni!
- Miért?? – kérdezett vissza teljesen meglepődve Marietta.
- Hát… megígéred, hogy soha, senkinek, semmilyen módon, még elejtés formájában sem említed meg azt, amit most mondani fogok??!!
- Még szép! Basszus Linda… hogy kérdezhetsz tőlem ilyet??? Eddig sem árultam el senkinek semmit azokról, amikről beszélgettünk!
- Igen, persze! De ez most… valahogy más!
- Mesélj!
- Találkoztam valakivel! – jelentettem ki halkan, és félve vártam a barátnőm reakcióját. Ő azonban csak ült, és látszólag nyugodtan figyelt tovább. Én pedig folytattam: - Azóta, hogy összefutottunk, állandóan rajta jár az eszem, és van, hogy vele is álmodok! Ez nem normális… főleg úgy, hogy lassan 5 éve, hogy van barátom!
- Ki az?
- Nem ismered! Kecskeméten ismertem meg egy hete…
- A repnapon?? Ugye nem azt akarod mondani, hogy pilóta??!!
- De igen! Zolinak hívják, és nagyon helyes, aranyos srác. Először nem tudtam, hogy pilóta, csak később szembesültem vele!
- Van róla kép?
- Van! – mondtam, és újra megnyitva az előbbi mappát, megmutattam Mariettának a képet Zoliról és az öcsémről.
- Oh… értem! Most pedig mondj el mindent! Az elejétől a végéig! – mosolyodott el végül a barátnőm, és a következő fél órában egy árva szó vagy megjegyzés nélkül hallgatta végig a találkozásunk körülményeiről szóló beszámolót, és a közben-közben elejtett áradozásomat.

- És most? Mi lesz? Szakítasz Rolanddal? – kérdezte végül Marietta.
- Nem, dehogyis! Hogy szakítanék vele? Az, hogy tetszik Zoli…
- Nagyon tetszik Zoli… - javított ki a barátnőm.
- Jó, szóval… Az, hogy nagyon tetszik Zoli, még nem azt jelenti, hogy bármi is lesz, vagy egyáltalán lehetne köztünk! Eleve nem is cseréltünk mobilszámot, vagy ilyesmi… annyit tud rólam, hogy Linda vagyok, és van egy öcsém! Semmi mást…
- Gondolod??!
- Nem gondolom, tudom! Lehetetlen, hogy bármi mást megtudjon! A másik meg az, hogy egészen biztosan van barátnője! Ha nem felesége…
- Hát… igaz, hogy már biztosan a harmadik X-hez van közelebb, nem a másodikhoz, de ettől függetlenül nem biztos, hogy van kapcsolata. Sőt… abból, amit elmondtál, inkább az ellenkezőjére tippelnék!
- Nehogy már neked kelljen magyaráznom, hogy milyenek a pasik! Ha nincs mellettük a barátnőjük, még egy fával is flörtölnek, ha az nem néz ki rosszul!
- Igen, persze! De… egy kérdés! Ha most valami úton-módon megjelenne nálad, vagy újra találkoznál vele, és úgy alakulna, hogy össze akarna veled jönni, mit mondanál?
- Természetesen azt, hogy nem!
- Mi az, hogy miért??? De hiszen nagyon tetszik, nem??! Megérne egy esélyt!
- Nem érne meg, mert ezért el kellene hagynom Rolandot! És nem fogok feladni egy 5 éves kapcsolatot egy bizonytalanért! Te sem tennéd!
- Hát… nem vagyok teljesen biztos abban, hogy nem! Igaz, egy hullámhosszon vagyunk a katonai repülést illetően, annyira azonban nem vagyok tájékozatlan, hogy ne tudjam azt, hogy a vadászpilóták egy teljesen más világ! Nem mondom, hogy nincsenek kivételek, mert vannak… de ők szerintem inkább egy olyan társat akarnak találni maguknak, akikben megbízhatnak, és akik hazavárják őket! Nem pedig futó kalandokat…
- Ha jól emlékszem, annak idején valami ilyesmit mondtál Rolanddal kapcsolatban is!
- Persze, hogy valami ilyesmit mondtam vele kapcsolatban is, mert róla is ezt gondoltam. És lám csak… lassan 5 éve, hogy együtt vagytok! Csodálkozom, hogy még nem jegyzett el!
- Bolond vagy? Hogy mennék hozzá 22 évesen???
- Jól van, na! Csak megemlítettem…

Így, és ehhez hasonlóan cseverésztünk, pletykálkodtunk Mariettával egészen késő délutánig. Végül már olyannyira kibeszélgettük magunkat, hogy ahhoz sem volt kedvünk, hogy megszólaljunk, ezért inkább pattogtattunk egy kis popcornt, és leültünk a tv elé.
Alighogy elkezdtük nézni a Nász-ajánlatot – amiben természetesen ki más lehetne az egyik főszereplő, mint Ryan Reynolds –, megcsörrent Marietta telefonja. Rápillantott a kijelzőre, majd felvette:
- Ajánlom, hogy jó okod legyen arra, hogy pont most hívtál, mert a Ryant nézzük dvd-n!... Lindával! Miért?... – válaszolt a vonal másik oldalán levő kérdésére, majd rám nézett: … Várj! Mindjárt megkérdezem! – vette el a fülétől a telefont. – Mit szólnál egy bulihoz ma este?
- Nagyon jó lenne, de sajnos megígértem Rolandnak, hogy lenézek a gyorsulásira… sorry! – néztem vissza rá bűnbánóan.
- Hívd fel, és mondd meg, hogy nem érzed jól magad, így inkább itthon maradsz!
- És utána??? Rolandot a fél város ismeri! Nem lenne kicsit durva, hogy rosszul érzem magam, de bulizni elmegyek?!
- Hjaj… igazad van! Akkor… hívd el Őt is!
- Tudod, hogy nem jönne diszkóba! Vagy ha jönne is, nem érezné jól magát! Főleg hogy ugyanabban az időben egy gyorsulási versenyen lehetne…
- Akkor… egyszerűen mondd meg neki, hogy nem akarsz menni gyorsulásira, inkább velem jössz partizni! Biztosan megérti, hiszen tudja, hogy utálod ezeket a versenyeket!
- Na, jó! Csak miattad beszélek vele!!!
- Tökéletes! – mosolyodott el, majd újra füléhez kapta a telefont, és tájékoztatta az illetőt, hogy 9-re ott vagyunk a szokott helyen.

Először kicsit mérges volt Marietta, amiért nem nézhette másfél órán keresztül az Adoniszát, de végül sikerült megnyugtatnom Őt azzal, hogy elképzelhető, hogy a klubban Ryanhez hasonló kaliberű pasik is lesznek!
A készülődésünk nem tartott sokáig, ugyanis én felkaptam egy farmert, egy csizmát, és egy felsőt, végül pedig felfogtam a hajam, és rittyentettem gyorsan egy natúr sminket. Ezt követően átmentünk a szomszédos utcába Mariettáékhoz, ahol ő is felvette a ma estére szánt ruhakombinációját, végül sminkelt és hajat csinált. Nagyjából negyed 9 lehetett, mikor elindultunk a klubba.

A megbeszélt időpont előtt 15-20 perccel értünk a DeeJay’s Pubba, a barátok, haverok azonban már rég ott voltak, és biliárdoztak. Rendeltünk egy-egy italt, és leültünk az egyik fekete sarokülőre, hogy onnan mérjük fel a terepet.
Mariettának nem kellett sok, hogy ki is szúrjon magának egy lovagot, akinek testi adottságairól azon nyomban áradozni kezdett. Én pedig mosolyogva, olykor már fel-felnevetve hallgattam barátnőm néha igen pikánsra sikeredett megjegyzéseit.

Miután Marietta abbahagyta a srác leírását, és én is sikeresen befejeztem az ebből adódó nevetőrohamomat, csatlakoztunk a biliárdozó barátainkhoz. Folyamatosan hülyéskedtünk és mint általában, piszkálgattunk egymást a srácokkal, majd mikor Marietta, én és a csapat többi lány tagja megunta az erősebbik nem társaságát, fogtuk magunkat, és bevonultunk a tánctérre, hogy lötyögjünk egy kicsit.

Egy-két számot valóban csak végig lépkedtünk, de aztán felforrósodott a hangulat, hiszen sokkal pörgősebb, temperamentumosabb dalokat kezdett el játszani a dj. Ezzel mi is bedobtuk magunkat rendesen, és mindent beleadtunk a táncunkba, ami csak belefért!
Nagyjából negyed órája, esetleg húsz perce csöröghettünk a parketten, amikor óvatosan tapogatózó ujjakat éreztem meg a csípőmön. Az ujjakat pedig az követte, hogy az illető a lehető legszorosabban hozzám simult hátulról.
Ha van valami, amit nagyon utálok, akkor az az, amikor egy pasi egyszerűen odajön, és letaperol. Ez, úgy érzem, már túlságosan intim dolog lehet, és nagyon is elképzelhető, hogy ezt a fajta intimitást én nem akarom bárki számára megadni… így abban a pillanatban, hogy körbeölelte a csípőm, letoltam magamról a matató kezeit.
Ezzel a jelzésemmel, azt hiszem, elég határozottan a tudtára adtam, hogy nem kérek belőle, és szerencsére meg is értette, ugyanis elvonult a srác.

Tovább táncoltunk, és élveztük egymás társaságát a lányokkal, amikor a dj a mikrofonba egy nagyon aranyos szöveget mondott be. Pontosan nem értettem minden szót, de a lényege az volt, hogy „Egy srác küldené a következő számot egy titokzatos lánynak…”.
Egy pár másodpercig eljátszadoztam a gondolattal, hogy akár én is lehetnék az a lány, de végül gyorsan letettem róla, és táncolni kezdtem a jó kis, első hallásra olyan keleties – talán román – stílusú számra. Az egészből azonban csak a címet jegyeztem meg: ’Secret love’.

Láthatóan Mariettának és nekem is nagyon bejött ez a ritmus, így együtt kezdtünk táncolni, és közben mosolyogtunk, hogy hány pasi fordult szinte azonnal felénk, és kezdte legeltetni a szemeit.
Kiteljesedni azonban nem tudtunk rendesen, hiszen épphogy elkezdődött a szám, a stroboszkóp villogásában kiszúrtam Őt. Marietta háta mögött, velem szemben jött a dj pult felől, és mosolyogva nézett rám – egy pillanatig sem véve le a szemét rólam.
A szívem azonnal kalapálni kezdett, és elöntött az idegesség, illetve a melegség. Bizsergett mindenem az izgalomtól! Mosolyogva néztem át legjobb barátnőm válla felett, egyenesen Zoli szemeibe.
Marietta is észrevette a változást rajtam, és érdeklődve pillantott hátra, hogy vajon kit nézhetek ilyen áhítattal… majd mikor megpillantotta Zolit – és nyilvánvalóan felismerte a pár órával ezelőtt látott kép alapján –, boldog, ám mégis csalafinta mosollyal fordult vissza felém, és egy kacsintást követően eltáncolt mellőlem.

Zoli rendíthetetlenül közeledett, én pedig minden lépésével egyre idegesebb és feszültebb lettem. Úgy éreztem magam, mint egy tini lány, aki élete első randijára készül.
A stresszelés közben azonban mégis maradt időm arra, hogy megfigyeljem, milyen jól néz ki: fekete farmer, fekete ing, és sötétszürke – már majdnem fekete – zakó. Egyszerűen tökéletes volt!
- Szia Linda! – köszönt rám ellenállhatatlan mosollyal az arcán, mikor odaért elém.
- Szia Zoli! – köszöntem vissza, és ugyan én is elejtettem egy mosolyt, de az inkább bizonytalan és zavarodott volt, mintsem ragyogó és csábító.
- Táncolsz velem? – nyújtotta a kezét.
- Hát… a… azt hiszem! – nyögtem ki, majd megfogtam a kezét, és ahogy elkezdett közelebb húzni magához, én akarva-akaratlanul is odaléptem hozzá, és a mellkasához simultam.