2010. augusztus 12., csütörtök

Ismertető

Most pedig lássunk egy kis ízelítőt, hogy egész pontosan miről is fog szólni a történet:

Melinda egy teljesen átlagos, 22 éves lány, akit a katonai repülés egy kicsit sem érdekel jobban, mint például egy újszülöttet.
Ám ennek ellenére mégis állandó résztvevője a Kecskeméten megrendezésre kerülő Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatóknak – a 16 éves öccse és barátai kísérőjeként!

De hogy miért is változik meg a ’repnapról’ kialakult nézete egy perc tört része alatt? Linda a mérleg egyik nyelve… nézzük, ki van a másik oldalon!

Sokan úgy tartják, hogy a vadászpilóták a „civil közönség” számára – mind fizikailag, mind érzelmileg – megközelíthetetlenek, sőt mi több… elérhetetlenek!
Hát… az tény, hogy a katonaság pilótái egy sokkal zártabb, elszigeteltebb csoportot alkotnak. Ugyanakkor viszont ebben a történetben – csak hogy stílusos maradjak – „rés keletkezik a pajzson”, és ettől ez az előítélet már nem is lesz olyan reális elgondolás!

Zoli egyike a Magyar Légierő legjobb vadászpilótáinak – amit mi sem bizonyíthat jobban, mint hogy ő az egyik bemutató-pilóta a kecskeméti Repülőnapon.

Ebből már azért sejteni lehet, hogy Lindának és Zolinak lesz valami köze egymáshoz… de hogy egészen pontosan micsoda? Mégis hogyan fonódik össze lépésről lépésre, hullámhegyeken, és –völgyeken keresztül két, látszólag teljesen különböző ember jövője? Miként pottyan – szó szerint – az egyikük a másik életébe?

Ígérem, a történet folyamán mindent elárulok… ;)

3 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon jónak ígérkezik és várom, hogy felkerüljön az első!
    Én biztos állandó olvasód leszek! :D
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Már most imádom, remélem nagyon hamar lesz folytatás.
    Kriszti

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    nekem nagyon tetszik az ötleted. kész felüdülés lesz majd olyan sztorit is olvasni,ami nem Rob körül forog..nem mintha azokat nem imádnám xD :D
    tetszik az ötlet,főleg az hogy ilyen közszerű.:)
    ráadásul még repülős is...már előre várom az olyan részeket,amikor majd a repülésről irsz.:D (ha lesz ilyen..xD)
    a képek is tök szuperek! tetszik Marksman százados..:D
    remélem tudsz majd ugy frisselni ebből,hogy a másik blogod ne legyen elhanyagolva.:)
    már várom az első részt!

    puszi,Kinga

    VálaszTörlés